A halasztás éve volt az idei Romániában

Romániában a 2013-as esztendő a halasztás éve volt. Az utókor legfeljebb úgy emlékezhet rá, mint arra a választási kampányoktól mentes - tehát elvileg nyugodt - periódusra, amikor az ország élére frissen megválasztott, kétharmados támogatással rendelkező lendületes kormánytöbbség minden nagy célkitűzését elhalasztotta, majd koalíciós válságba sodródott.

Ennek a "teljesítménynek" az értékeléséhez tudni kell, hogy - a politikusok minden ellenkező erőfeszítése ellenére - a román gazdaság jó mutatókat produkált: a harmadik negyedévben Románia az Európai Unió leggyorsabban növekvő gazdaságává vált, hosszú idő után 2013-ban először mutatott többletet a külkereskedelmi mérleg, a költségvetési hiány pedig már a GDP két százalékát sem éri el.

A román politikusoknak azonban nincs szükségük gazdasági válságra ahhoz, hogy feszültté tegyék a közéletet. A történet főszereplői a jobboldali Traian Basescu államfő, illetve az elnök ellenfeleit tömörítő Szociálliberális Szövetség (USL) két vezetője: Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és Crin Antonescu liberális szenátusi elnök.
Az év úgy kezdődött, hogy az USL a 2012-es decemberi választásokon elért kétharmados győzelmét ünnepelte, alkotmánymódosítást és új közigazgatási felosztást ígért az országnak, Basescu pedig frissen szenvedte el azt a megaláztatást, hogy - minden előzetes fogadkozása dacára - Victor Pontának kellett adnia kormányalakítási megbízást.

Romániában valójában nem is kell máshoz kétharmados parlamenti többség, csak az alkotmánymódosításhoz. A minősített többség a román parlamentben nem kétharmadot jelent, hanem a honatyák összlétszámának (nem pedig a jelen lévőknek) az egyszerű többségét, így gyakorlatilag a törékeny többséggel rendelkező kormányok is mindig meg tudják szavaztatni a sarkalatos törvényeket, ha sikerül mozgósítaniuk törvényhozóikat. Az USL-nek viszont arra is esélye van, hogy saját elképzeléseihez igazítsa az alkotmányt, az alaptörvény módosításához ugyanis kétharmados parlamenti többség és sikeres népszavazás szükséges.

Az USL hozzá is látott a munkához, és júniusra elkészült egy olyan tervezettel, amely kiürítené az elnöki hatáskört, megerősítené a kormány szerepét, és egy új közigazgatási szintet - régiókat - hozna létre a megyék felett. Az addig csendben lévő Basescu azonban váratlanul harcba lendült az új alkotmány ellen: szerinte ugyanis az alkotmánymódosítást csak az indokolná, hogy Románia áttérjen az egykamarás és jelenleginél jóval karcsúbb parlamentre, miként arról érvényes népszavazás döntött 2009-ben: márpedig ez nincs benne az USL tervezetében.

Ha már az USL kétharmados többsége ellen nem tehetett semmit, az elnök az alkotmánymódosítás másik feltétele ellen intézett támadást: mindent elkövetett azért, hogy ne lehessen egyhamar érvényes népszavazást rendezni. Az USL még májusban törvényt hozott a népszavazások érvényességi küszöbének 50-ről 30 százalékra való leszállításáról, hogy az alkotmánymódosító népszavazás ne bukjon el a választók érdektelensége, vagy az ellenzék esetleges bojkottja miatt. A jogszabály kihirdetésével azonban Basescunak addig sikerült húznia az időt, hogy az csak 2014 decemberében lép hatályba.

Az ellenzék valószínűsíthető bojkottjától tartva az USL nem mert egy érvénytelen népszavazást megkockáztatni, az alkotmánymódosítást ezért elhalasztotta 2014 végére. Ezáltal a másik nagy projekt - a régiók kialakítása is - halasztást szenvedett. Ez utóbbiról egyébként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt mondta: a magyarság időt nyert a halasztással, hiszen az USL által elképzelt óriásrégiók megalakítása hátrányos lenne a magyarságnak és még a legnagyobb magyarlakta térségben - a Székelyföldön - is kiszorulna a regionális döntéshozatalból.

Hogy azért mégis le lehessen osztani némi központi erőforrást a helyi pártvezetőknek, az USL sebtében egy decentralizációs törvényt fogadott el, amellyel néhány központi intézményt önkormányzati hatáskörbe utalt. Ezt az intézkedést már az RMDSZ is támogatta, mondván, hogy a magyarságnak is jó, ha a döntéshozatal közelebb kerül a közösséghez. A jobbközép ellenzék alkotmányossági óvása miatt azonban a decentralizáció sem léphet hatályba január elsejétől.
A nagy projektek halasztása nyomán az USL-t alkotó szociáldemokratáknak és liberálisoknak bőven maradt idejük egymást marcangolni. Ehhez taktikusan közös ellenfelük, Basescu is hozzájárult: hol Pontát, hol Antonescut "tüntette ki" barátságos gesztusokkal, amelyek azonnal gyanakvást ébresztettek a másik félben.

Az év első fele a Basescu-Ponta "társbérleti szerződés" jegyében telt el. Az államfő és a miniszterelnök még az új főügyészek kinevezésében is kompromisszumra jutott, amit Antonescu roppant nehezen viselt. Nyáron aztán Basescu a miniszterelnököt kezdte támadni és hirtelen a liberális pártelnökben fedezte fel azt a "korrekt" politikust, aki mögött akár az egész jobboldal felsorakozhatna a 2014-es elnökválasztáson. Ez persze Ponta szemében volt vörös posztó.

A liberálisok közben azon zúgolódtak, hogy Ponta lépésről-lépésre kiveszi a hatalmat a kezükből, a szociáldemokraták pedig azon, hogy koalíciós partnereik úgy szidják a kormányt, mintha ellenzékben lennének. Ilyen belső viták miatt szenvedett halasztást a verespataki ciános bányaprojekt is: Ponta a parlamentre akarta hárítani az engedélyeztetés felelősségét, de Antonescu nem vállalta a - maratoni ellentüntetések közepette - roppant hálátlan szerepet.

Az év végére Ponta és Antonescu csörtéje odáig fajult, hogy kölcsönösen hazugnak nevezték egymást és vélhetően csak azért nem rúgták fel a koalíciót, hogy ne pont karácsonykor sodorják kormányválságba az országot.